Liv Boeree új sorozata

Retee - 2014 március 20. 21:29

Nem pihent sokáig az év elején az egyik legismertebb női profi, Liv Boeree, aki előkelő helyen szerepel 2014-ben is a Global Poker Index ranglistáin, köszönhetően annak, hogy három hónap alatt több mint 150 ezer dollárt keresett az élő tornákon. A Team PokerStars tag Liv azonban most más elfoglaltságot is talált a zsuga mellett, hiszen hamarosan egy új televíziós sorozatban fog feltűnni, méghozzá a Discovery Channel adásában. A huszonkét különböző országba szánt The Mind Control Freaks névre keresztelt széria a nevéhez méltóan elsősorban a tudat befolyásolásáról fog szólni, és a brit hölgy is aktívan részt vesz majd a pszichológiát, tudományt, no meg a szemfényvesztést vegyítő sorozatban - Livet persze elsősorban ez utóbbi ismerete miatt hívták meg.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok