
Közel 30 ezren a póker-világbajnokság gigatornáján!
Soha egyetlen WSOP versenyt sem övezett még ilyen kiemelt figyelem a játékosok részéről, sőt immár hivatalos, hogy minden idők legnagyobb létszámú élő versenye lett a póker-világbajnokság BIG 50 nevű tornája, amelyen mindössze 500 dollár volt a beülő. A szervezők viszont kereken 5 millió dolláros össznyereménnyel hirdették meg az eventet, amire végül 28.371 zsugás ült be. Ez pedig azt jelentette, hogy az eredetileg is izmos nyereményalap majd' a háromszorosára módosult, és a legjobbak 13,5 millión osztozhattak.
Persze egy ilyen méretű versenyen már a pénzbe érzés is hihetetlen eredménynek számít, hiszen ide kevés a tapasztalat, rengeteg kitartásra és szerencsére van szüksége annak, aki végül oda akart érni az első helyre. Ezzel együtt az, hogy egy ismeretlen, gyakorlatilag amatőr ász nyerte a tornát, az némi meglepetést okozott, ám a beszámolók szerint a végjátékban Femi Fashakin a legismertebb zsugásokat megszégyenítő módon játszott, ezzel 500 dollárját 1,1 millióra váltva.