10 millió dollárt ért a The Big One for One Drop cím!

Retee - 2018 Július 29. 10:11

Az 1 millió dolláros beülő elrettentette az amatőröket, a legnagyobb nevek azonban simán leszurkoltak ennyit a WSOP egyik kiemelt versenyén, a The Big One for One Drop eventen, amelyen végül huszonhét befizetés érkezett. A mezőny tehát nem volt túl nagy, a tét azonban minden korábbit felülmúlt, ráadásul az indulók gyakorlatilag mindegyike hosszú évek óta profiként keresi a kenyerét. Éppen ezért előzetesen lehetetlen volt megtippelni az esélyeket, és az sem okozott semmilyen fajta meglepetést, hogy a legnagyobb ászok közül végül Justin Bonomo, illetve Fedor Holz került a heads-upba, ahol egymás között dönthették el, ki nyeri a 10 millió dollár értékű bajnoki címet. 

A hihetetlen izgalmakat hozó utolsó párharcot pedig végül Bonomo húzta be, aki karrierje során már több mint 30 millió dollárt keresett zsugával, ez pedig egyetlen perc alatt óriásit ugrott a 10 millió dolláros díjnak köszönhetően, míg Holz kerek 6 millió dollárral vigasztalódhatott.

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.
Hiba! A jelszavak nem egyeznek!
Hiba! A jelszavak nem egyeznek!
Hiba! Érvénytelen e-mail cím!

Regisztráció véglegesitése

Az az alábbi gomb megnyomásával elfogadod az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz Felhasználónevet:

Az az alábbi gomb megnyomásával elfogadod az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz Felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az az alábbi gomb megnyomásával elfogadod az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok