Továbbra is Kristen Bicknell a legjobb női zsugás

Retee - 2019 február 24. 20:36

Közel harminc alkalommal ért pénzbe és végül valamivel több mint 1 millió dollárt kaszált élő tornákon 2018-ban Kristen Bicknell, aki ezzel dupla annyit keresett pókerre, mint 2017-ben. Márpedig a kanadai profi 2017-ben is az élen végzett a Global Poker Index női versenyzői között, így nem férhetett hozzá kétség, hogy a legutóbbi évet is Bicknell nyeri, aki a tavasszal érte el a legjobb eredményét, mikor behúzta a bajnoki címet a makaói Asia Pacific Poker Tour kiemelt tornáján. A kanadai profi ráadásul idén sem lazít, és ugyan tornagyőzelmet még nem sikerült szereznie, a PokerStars Caribbean Adventure-on, a US Poker Openen és az Aussie Millions egyik versenyén is döntőbe jutott, ezzel több mint 600 ezer dollárt kaszálva. 

Nem meglepő tehát, hogy Kristen Bicknell továbbra is vezeti a női mezőnyt, ráadásul tetemes előnyt tett szert a második helyen figyelő Sosia Jiang ellen.

 

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok