Tollerene

Retee - 2017 március 15. 20:13

A magas tétes online asztalok ismert arca, aki több millió dollárt keresett már online zsugával, ám időnként élő versenyeket is bevállal Ben Tollerene, aki ezúttal a PokerStars Championship Panama Super High Roller eventet bizonyította be, hogy szemtől-szemben is erős ellenfél. Igaz, a Ben becenévre hallgató pókeres komoly kockázatot vállalt a nevezéssel, mivel a beülő nem kevesebb mint 50 ezer dollár volt, és ugyan vele együtt csak 27-en neveztek, ám köztük számos rutinos élő torna ász is feltűnt. Justin Bonomo és Steve O'Dwyer pedig valóban remek teljesítményt nyújtottak, ám még a heads-up előtt búcsúzni kényszerültek, míg Tollerene bejutott az utolsó párharcba. ahol remek pozícióból, 10-1-es zsetonelőnyből kezdhetett a kanadai Daniel Dvoress ellen.

Utóbbi becsületére legyen mondva, a kilátástalan helyzet nem törte meg, és az első néhány körben még némi zsetont is sikerült szereznie, ám az amerikai hamarosan all-inre bírta, ahol király párral győzte le a kanadai ászt. Ben Tollerene ezzel idei legnagyobb skalpját szerezte - bajnoki címével 538 ezer dollárt kaszált.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok