Peters - 19 millió!

Retee - 2018 február 09. 17:42

Kereken ötven nevezés érkezett az első alkalommal megrendezésre kerülő US Poker Open 26 ezer dolláros beülővel elstartoló versenyére, amelyen így 1,2 millió dollár került a nyereményalapba. Ebből a pénzből viszont csak a 8 legjobb zsugás vehette le a részét, akik közé bekerült az a David Peters is, aki közel 19 millió dollár kasszírozott már élő tornákon. 

Az amerikai ász pedig ezúttal sem elégedett meg a morzsákkal, így remek játékkal bejutott a heads-upba, ahol egy nem kevésbé ismert arc, Stephen Chidwick várt rá. Minden idők második legtöbbet kereső brit zsugása azonban kevés volt az amerikai ellen, még úgy is hogy zsetonelőnyből kezdhetett, Peters ugyanis szép fokozatosan átvette az irányítást az asztalnál, majd meg is nyerte a tornát. Az amerikai ezzel 400 ezer dollárt kaszált, és sikerült 19 millió dollárra növelnie élő torna profitját, amivel így már minden idők tizenhatodik legeredményesebb pókerese lett.