Mateos nyerte a gigászok csatáját

Retee - 2017 április 30. 22:17

Több mint 7 millió dollárt keresett karrierje során élő tornákon, ám nem Adrian Mateos volt az egyetlen nagy név a PokerStars Championship Monte Carlo egynapos high-roller versenyén, amelynél a nevezéshez 50 ezer eurót kellett leszurkolni. Ezt pedig nyilvánvalóan csak a legsikeresebb ászok engedhették meg maguknak, így például Erik Seidel, Fedor Holz, Nick vagy éppen Steve O'Dwyer. Nem akármilyen mezőnyt kellett tehát legyőznie annak, aki be akarta gyűjteni a bajnoki címet, ám a nyereményalapba kerülő 3,1 millió eurónak köszönhetően nagyon is megérte eljutni a döntő asztalhoz. 

A fináléban aztán előbb O'Dwyer vagy Fedor Holz is búcsúzni kényszerült, Mateos viszont beverekedte magát a heads-upba, ahol több mint ötször annyi zsetonnal kezdhetett mint a kanadai Daniel Dvoress, aki nem is bírta túl sokáig az egyenlőtlen küzdelmet. Adrian Mateos ugyan az első néhány körben átadott némi zsetont a kanadainak, de gyorsan magához is tért, így összességében semmi sem veszélyeztette a 908 ezer eurót érő bajnoki cím megszerzését. 

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok