Juanda 2,8 millió dolláros győzelme miatt izzadhat Ivey

Retee - 2017 október 22. 20:41

Kevesebb, mint száz befizetés érkezett, ám a kiemelten magas beülőnek hála, így is gigantikus összeg, 10 millió dollár került a Triton Super High Roller nyereményalapjába, amelyen természetesen a pókervilág kréme képviseltette magát. A high-rollerek sajátosságai miatt viszont csak kevesen, a legtöbb tizenkét ász kapott részt az össznyereményből, így még a korai kiesők között is olyan arcok szerepeltek, akik az elmúlt években több millió dollárt nyertek élő tornákon. De a heads-upban így sem lehetett senkinek sem hiányérzete, hiszen minden idők legeredményesebb német ásza, Fedor Holz és a legtöbbet kereső indonéz John Juanda küzdhetett meg a bajnoki címért. Ez pedig végül egy maratoni, közel öt órás párbajba ment át, amit Juanda bírt jobban, aki korábban ugyan többször is a kiesés szélén táncolt, ám kitartott, és egy jó időben megejtett all-innek köszönhetően meg is szerezte a makaói bajnoki címet. 

A 2,8 millió dolláros nyereményének köszönhetően pedig már minden idők hetedik legtöbbet kereső pókeres játékosává lépett elő, mindössze néhány százezer dollárral lemaradva a hatodik helyen figyelő Phil Ivey mögött.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok