Gyilkos heads-upban dőlt el a 320 ezer dollárt érő cím sorsa

Retee - 2017 június 27. 22:50

A tízezer dolláros beülő miatt legfeljebb néhány jól kereső amatőr vállalta be, többségében viszont elismert profik kértek lapot a póker-világbajnokság Seven Card Stud Hi/Lo Championshipen, ahol a 125 befizetés ellenére is több mint 1 millió dollár került a nyereményalapba. Ráadásul ebből a pénzből csak a legjobb tizenkilenc vehette le a részét, és Christopher Vitchet nem feltétlenül tartozott azok közé, akiket esélyesnek tartottak arra, hogy beleszóljanak a világbajnoki karkötőért folyó harcba. Az amerikai viszont remekül vette az akadályokat, és több nála jóval tapasztaltabb pókerest is kiütött az asztaltól, így aztán a heads-up kezdetésre komoly zsetonelőnyre tett szert.

Az utolsó párharc azonban még tartogatott meglepetéseket, az ellenfélül kapott Benny Glasser ugyanis sehogy sem akarta megadni magát, és noha volt, hogy Vitch már 15:1 arányban vezetett, a brit valahogy kiimádkozta a folytatást úgy, hogy hat all-in-es kört élt túl. Az amerikai pedig ezen a ponton érezhetően megzavarodott, így Glassen nem hogy nem esett ki, hanem türelmes játékkal kijött a halálzónából és megfordította a zsetonállást. A dráma azonban csak ekkor indult be igazán, mert Vitch ezen a ponton magához tért, majd elvitt két hatalmas potot, amivel újra földre küldte a britet. Ebből pedig már nem is tudott felállni ellenfele, ezzel együtt a 320 ezer dollárt kaszáló Vitch sportszerűen beismerte, hogy a hihetetlen heads-up győzelemhez - főleg a vége felé - leginkább szerencsére volt szüksége. 

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok