Éljünk a technológia nyújtotta lehetőségekkel, és keressünk állást akár otthonról!

Retee - 2017 szeptember 23. 20:23

A modern technikának köszönhetően életünk lényegesen könnyebbé vált. Bizonyára sokan jó szájízzel emlékeznek vissza, amikor megkapták életük első mobiltelefonját vagy számítógépét. A századfordulón ezek óriási áttörést jelentettek. Először kezdjük a mobiltelefonnal. A mobilok elterjedésének köszönhetően már bárkit és bárhol elérhettünk kötöttségek nélkül.

A telefonáláson kívül a készülékek alkalmasak voltak SMS küldésre is, ha éppen csak rövid üzenetben szerettünk volna közölni valamit családtagjainkkal, vagy ismerőseinkkel. A SMS funkció után elterjedt az MMS funkció is, amelynek segítségével képüzenetet küldhettünk akárkinek. A telefonok mellett a számítógépek is tiszteletüket mutatták a háztartásokban. Akkoriban még nagy szónak számított az, ha valaki rendelkezett számítógéppel. Az internet megjelenésével azonban robbanásszerűen elterjedtek a számítógépek, majd később a laptopok és a táblagépek is. A mobiltelefonokat felváltották az okos telefonok, amelyekkel már pillanatok alatt utána tudunk nézni bizonyos információknak. A böngészésen kívül okos készülékünkön filmet is tudunk nézni, zenét hallgathatunk, vagy akár állást is kereshetünk, ha éppen egy jó munkára van szükségünk.

A technológiának köszönhetően gyökeresen megváltoztak az álláskeresési szokások. Régebben az emberek újsághirdetésekből, vagy boltok kirakataiból értesülhettek a legfrissebb álláslehetőségekről. Nem volt ritka az sem, ha valaki felkerekedett, nyakába vette a falut vagy a várost, és személyesen érdeklődött üzletekben, vagy vállalatoknál álláslehetőség iránt. Manapság azonban már otthonunk kényelméből is találhatunk ideális munkát, és nem kell azzal foglalkozni, hogy reggeltől estig járjuk a helyeket állás után kutatva. Az állás munka szolnok oldalon lehet válogatni a különböző lehetőségek közül. A portál legnagyobb előnye közé tartozik az, hogy egyszerűen el lehet rajta igazodni. A gyorskereső segítségével akár lényegesen lerövidíthetjük az állás utáni böngészést. Az álláshirdetések pedig különböző kategóriákban találhatóak. A mérnöki munkakörbe szoktak keresni munkavállalókat a vállalatok. A munkakör betöltéséhez sokszor még iskolai végzettséget sem szoktak kérni a jelentkezőktől, de ha kérnek is, általában elegendő az általános iskolai végzettséget igazolni. A munka legfőképpen az urak számára lehet testhezálló.

A cégek egyéb tulajdonságokat is elvárhatnak a leendő munkavállalóktól: a jelentkező legyen pontos, precíz és megbízható. A gyorsaság kiemelten fontos ennél a munkakörnél. Előfordulhat, hogy egyes munkavállalóknak problémát okozhat a munkába járás. Nem mindenki vállalhat olyan munkát, amely lakóhelyéhez közel található. Érdemes lehet utánakérdezni a munkáltatónál a munkába járás finanszírozásáról. Vannak olyan vállalatok, amelyek külön járatot biztosítanak az alkalmazottak számára. Reggel hozzák, este pedig viszik a munkáltatókat. A munkába járásról, vagy az utazási költség finanszírozásáról már csak azért is ajánlatos utánanézni, mert egyáltalán nem mindegy hogy a munkavállaló fizeti-e a költséget vagy a munkáltató. A gyári munkáról tudni kell, hogy általában 2 vagy 3 műszakos munkarendben történik a munkavégzés.

A legtöbb esetben teljes munkaidőben lehet dolgozni, de akik csak egy kis mellékesre szeretnének szert tenni, azok dolgozhatnak akár részmunkaidőben is, melynek időtartama 4 vagy 6 óra. Természetesen más munkalehetőségek is megtalálhatóak az álláskeresési oldalon, vagy a közösségi oldalakon is,

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok