Bonomo - túl a 20 millión!

Retee - 2018 február 03. 20:00

2017-ben 4,5 millió dollárt keresett élő tornákon, mégsem pihenéssel kezdte az évet Justin Bonomo, aki nagyon is aktív volt januárban. Olyannyira, hogy január 6-án már heads-upot játszhatott a PokerStars Caribbean Adventure high-roller eventjén, és ugyan a finálét elvesztette, így is egy második hellyel, illetve 1 millió dollárral kezdte meg 2018-at. Bonomo pedig azóta is lelkesen utazik a nagyobb élő tornákra, és bő egy hete már versenyt is nyert a Lucky Hearts Poker Openen, ezzel további félmilliót bezsákolva az idei kasszába. 

Az amerikai ász ezt követően aztán elutazott az első alkalommal megrendezésre kerülő US Poker Openre, amelynek 10500 dolláros versenyén csak a legjobb hat pókeres részesülhetett a nyereményalapból. Bonomo viszont ennél is előrébb került, hiszen a heads-upba kerülve legyőzte a francia Pierre Nadim, így idei második bajnoki címét és 190 ezer dollárt behúzva magához. Ez és az idén bezsákolt 2 millió dollár pedig segített neki megugrani egy fontos mérföldkövet, a 2005 óta játszó ász karrierbevétele ugyanis átlépte a 20 millió dolláros álomhatárt, amivel minden idők tizedik legtöbbet kereső amerikai játékosává lépett elő.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok