Ászokkal vitték el az iPhone 5C-t

Retee - 2017 április 18. 21:25

Vasárnap este döntőjéhez érkezett főversenyünk, amelyen már csak a selejtezők legjobbjai gyűltek össze, hogy eldöntsék, kihez kerül a bajnoknak járó iPhone 5C. A heads-upban aztán a verseny kétfősre szűkült, ahol Roland Vickos és bado maradtak versenyben az iPhone-ért. 

Roland Vickos: ♣KA
bado: 4♦J

Bado pedig úgy döntött, hogy már a flop előtt megpróbálja döntésre vinni a dolgot, és miután Roland Vickos is rábólintott az all-inre, mindketten felcsapták a lapjaikat a folytatás előtt.

Flop: 3♠Q5

Az első három közös lap viszont nem tett jót bado esélyeinek, akinek szüksége lett volna minimum egy bubira a reménykedéshez, ám a turnben érkező A mégsem keseríthette el teljesen. Vickos ugyan ezzel ász párra tett szert, bado előtt viszont felcsillant a flush esélye is. Csakhogy Fortuna nem teljesítette a kívánságot, hiszen egy ♠A-t küldött utolsónak, amivel Roland Vickos drillre javított, és ezzel elvitte az iPhone 5C-t. Gratulálunk!

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok