Amerikai ász húzta be az Aussie Millions serlegét

Retee - 2019 február 03. 20:36

Az év egyik első nagy pókerfesztiválja, így szokás szerint a legismertebb zsugások is részt vesznek az Aussie Millions küzdelmein, ahol a high-roller versenyek mellett természetesen a Main Eventre összpontosul a legnagyobb figyelem. Ez pedig idén sem volt másként, mikor a 10 ezer dolláros beülővel startoló főversenyre több mint nyolcszáz befizetés érkezett, így a nyereményalapba 5,9 millió amerikai dollár került. A kalapból pedig egy jól ismert ász, Bryn Kenney is kivette a részét, hiszen a karrierje során több mint 25 millió dollárt kaszáló amerikai óriási küzdelemben tört előre a több napon át tartó versenyben, melynek végén a megmaradt három zsugás alkut kötött egymással. Kenney viszont nem elégedett meg az előre lebeszélt pénzösszeggel és bejutott a heads-upba, ahol több mint száz körön át tartó párharcban verte honfitársát, Michael Del Vecchiot, ezzel bajnoki címet és közel 1 millió dollárt behúzva magához.

 

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok