A river borított a VIP-döntőben!

Retee - 2018 December 16. 19:36

Egy Huawei Mediap várt valaki vasárnap este a Machopokeren, ahol a VIP-eknek több jár! tornánk döntőjét rendeztük meg a selejtezők legjobbjai számára. A heads-upban viszont már csak ketten, Kicsike: és a Nyerőgépes versenyt idén többször is behúzó 7blend9 maradtak versenyben, akik igazán izgalmas körben döntötték el a bajnoki cím sorsát.

Kicsike_: K4
7blend9: ♠A♣10 

Flop: ♠6♣67

Az első három közös lapot követően aztán 7blend9 ásza tűnt nyerő lapnak, hiszen a hatos pár mellé rakva erősebb volt Kicsike királyánál, csakhogy a turnben érkező 5-ös utóbbi számára is reményt jelentett. Egy lap kellett ugyanis a sorhoz, Fortuna pedig ezúttal teljesítette is a kívánságot, hiszen a riverben érkezett 3-as, így Kicsike sorral nyerte a kört és a Huawei Mediapad táblagépet. Gratulálunk!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.
Hiba! A jelszavak nem egyeznek!
Hiba! A jelszavak nem egyeznek!
Hiba! Érvénytelen e-mail cím!

Regisztráció véglegesitése

Az az alábbi gomb megnyomásával elfogadod az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz Felhasználónevet:

Az az alábbi gomb megnyomásával elfogadod az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz Felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az az alábbi gomb megnyomásával elfogadod az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok