1 millió eurót ért a Monte-Carlo-i bajnoki cím

Retee - 2017 május 06. 22:12

A 25750 eurós beülő nem riasztotta el az igazán menő zsugásokat, így végül a vártnál is több befizetés érkezett a PokerStars Championship High Roller Eight Max versenyére, amelynek nyereményalapjába gigászi összeg, 4,5 millió euró került. Ez pedig azt jelentette, hogy a bajnok hétszámjegyű összeget kereshetett Monte-Carlóban, persze csak azt követően, hogy átvágta magát a kontinens legjobb pókeresein. 

Julian Stuer ugyanakkor nem számított a nagy esélyesek közé a high-roller tornán, amelyen olyan arcok is a döntő asztalhoz jutottak, mint például a karrierje során több mint 20 millió dollárt kereső John Luanda. A német ugyanakkor maga is eljutott a fináléba, ahol egészen hihetetlen teljesítményt nyújtott, hiszen ő győzte le a döntő asztalnál utolsó öt zsugását is. Köztük Luandát is, aki ezúttal is remekül játszott, ám a heads-upot elbukta, így Stuer karrierje legnagyobb győzelmét aratva kereken 1 millió euróval távozhatott Monte-Carlóból.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok