WSOP-karkötős ászon is túljutott az első tornagyőzelmére hajtó amatőr zsugás

Retee - 2016 április 28. 21:56

Az elmúlt két évben néhány kisebb tornán sikerült pénzbe érnie, ám a nagy áttörés nem jött össze Kim Daónak, aki tavaly körülbelül 3 ezer dollárt tudott összeszedni élő pókertornákon 2013 ősze óta. Épp ezért a Poker Night in America főversenyére sem érkezett esélyesként az amerikai hölgy, melyen rajta kívül több mint ezer zsugás ült be az asztalokhoz azért, hogy az eredetileg meghirdetett 1 millióról 1,5 millió dollárra hízó nyereményalapból kihasíthasson magának egy darabot. A mezőnyben ráadásul több rutinos ász is bepróbálkozott a bajnoki cím megszerzésével, így például a WSOP-karkötős Anthony Spinella is lapot kért, aki végül valóban pénzben búcsúzott, a tizenhatodik helyével azonban nem befolyásolta a döntő asztal eredményét. 

Kim Dao viszont nem csak a fináléba, hanem a heads-upba is beverekedte magát, ahol aztán maratoni csatában szerezte meg a bajnoki címet. Az ellenfélül kapott Hasan Haq ugyanis nem adta könnyen magát, így az utolsó párharc több órán át húzódott, míg a legvégén mindketten flushbe érve kockáztattak, és Dao dámája legyűrte Haq kilencesét. Az amerikai ezzel aztán fölmúlta minden előzetes várakozását, hiszen korábbi 3 ezres bevételét most 286 ezer dollárral nyomta fel , míg a heads-upot elbukó riválisa 177 ezer dollárral vigasztalódhatott.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok