Viszik a zsetonod is? - 2017-ben már a második M.I. győzte le az embereket pókerben

Retee - 2017 március 28. 23:07

2015-ben Doug Polk és csapata móresre tanította a számítógépet, hiszen hiába harangozta be legyőzhetetlenként a Claudico névre hallgató mesterséges intelligenciát a Microsoft, a világ legjobb heads-up játékosának számító Polkl simán kétvállra fektette a gépet. Ez volt két éve, mostanra azonban sokat változott a helyzet, 2017-ben ugyanis már két új M.I. is megmérte magát, és gyakorlatilag leradírozták az embereket. 

Március elején a kanadai Albertai Egyetem és a prágai Károly Egyetem által fejlesztett Deepstack nevű szoftver indította a sort, ami harminc hivatásos pókerjátékos ellen bizonyíthatott - óriási sikerrel. A Deepstack képességeit tesztelők között ugyan Polk nem volt ott, ám tény, hogy így is remek zsugások álltak ki a porondra, de hiába. 120 ezer körrel később ugyanis 1,776,250 zsetonos mínusszal zárt az emberi csapat, tehát vesztettek, és maximum annak örülhettek, hogy bukta ide vagy oda, legalább nem kell kifizetniük a Deepstacket. 

A kutatókat persze nem lepte meg a végeredmény, mivel a Deepstack sokat fejlődött Claudico óta, képessé vált ugyanis stratégiában gondolkozni, és átlagosan 3 másodpercen belül reagált a történésekre - többnyire helyesen. 

Néhány héttel később aztán egy másik M.I. is feltűnt a porondon, és a Carnegie Mellon Egyetem kutatói által fejlesztett Libratus hasonló sikereket ért el, mint a Deepstack. Ezúttal kevesebb játékos és kevesebb kör döntött, ám 200 óra múltával Libratus 1,7 millió dolláros pluszban zárt, és megnyerte a párharcot.

Érdekesség, hogy mindkét M.I. több milliónyi leosztást elemzett ki azelőtt, hogy az emberek ellen léptek volna a ringbe, és egyfajta intuíciós képességre tettek szert, így képesek voltak értelmezni például a blöff fogalmát is. Sőt, minden egyes kör után feldolgozták az információt, és ezt beépítették a stratégiájukba is, igaz ennek abszolút fölénye egyelőre csak a heads-up műfajban mutatkozott meg.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok