Videón a Google járgány

Retee - 2014 május 28. 20:05

A Google már korábban is foglalkozott olyan szenzorokkal, amelyek segítségével a járgányok félig-meddig saját magukat irányították, ám a most bemutatott prototípus kocsi egy teljesen más vonal, hiszen ebben már sem kormány, sem pedálok nem kaptak helyet. A verda berendezése is spártai, az utasoknak pedig egyáltalán nem kell figyelniük a vezetésre, sőt nem is tudják átvenni a járgány irányítását, mivel csak egy indító és egy vészhelyzeti stop gomb kapott benne helyet. A Google tervei szerint nyárra megépül az első száz ilyen kocsi, amelyeket ezt követően már a forgalomban tesztelnek, és ha minden jól alakul, akár már jövőre megérkezhetnek az első valóban önvezető autók a boltokban. Igaz, addig még változhat a koncepció, hisz a mostani kiadás maximum 40 km/h-ás sebességre képes biztonsági okokból, míg a kereskedelmi verzió várhatóan jóval gyorsabban fog az utakon haladni.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok