Videón a csaló német zsugás legnagyobb győzelme

Retee - 2014 július 16. 21:38

Mint arról beszámoltunk, a bíróság döntött, és három év börtönbüntetéssel jutalmazta Ali Tekintamgac tornagyőzelmét, aki még 2010-ben úgy nyerte meg a World Poker Tour Spanish Championship tornát, hogy Fortuna mellett egy másik segítőt is alkalmazott a heads-up során. A 278 ezer eurót érő bajnoki cím díját azonban nem sok ideje volt elköltenie a németnek, hiszen a WPT döntőt már kamerákkal is rögzítették, így hamarosan kiszúrták (a videón 0:27-nél), hogy egy "fotós" Tekintamgac ellenfele mögötte térdel, miután pedig megnézte a lapokat, egyértelmű jeleket adott le a németnek, aki így két percnyi látványos színészkedés után már be merte vállalni az all-int. A vizsgálat pedig kiderítette, hogy a profinak hitt csaló szinte minden nagyobb tornán használt segítőket, akik mindig bloggernek, fotósnak, újságírónak adták ki magukat, így sokáig senkinek sem tűnt fel, hogy fotók helyett inkább az ellenfelek lapjaival törődtek.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok