Vasárnap elkelt a Galaxy Mini!

Retee - 2014 augusztus 18. 20:10

A döntőjéhez érkezett a Vidd el a fődíjat versenyünk, így vasárnap este már csak a selejtezők legjobbjai gyűltek össze a MachoPoker asztalánál. A torna legjobbja pedig ezúttal is értékes ajándékkal gazdagodott, hisz az első helyezett megkapta a Samsung Galaxy S4 Minit, míg a második egy 10 ezer forintos Media Markt kuponnal gazdagodott. A heads-upban aztán VulkanVulkan és SkyNet dönthette el egymás között, hogy melyikük viszi el a fődíjat, amelyhez végül - mint kiderült - egész pontosan három kilences kellett. Ebből kettőt VulkanVulkan egyből a kezébe kapott, míg Skynet Q,A-val várhatta a közös lapokat, amelyek között már ott virított a győztes kártya is. A 7,J,9 után előbbi természetesen azonnal betolt mindent középre, amit ellenfele is elfogadott, ám a nyolcas turn, illetve az ász river már nem segített neki, így VulkanVulkan nyerte a kört és a versenyt is - gratulálunk!

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok