Újabb klubba igazolt az amerikaiak becsődölt szupertehetsége

Rubi - 2014 július 25. 19:28

Freddy Adu neve azok számára lehet ismerős, akik úgy nyolc évvel ezelőtt nyomon követték, hogy kik is lehetnek a jövő nagy sztárjai a futballpályákon. Az amerikai srác 15 évesen az U21-es válogatottban játszott, és minden szakértő azt gondolta, hogy Pelé-szintű szupersztár válhat belőle felnőttkorára. Mindannyian retteneteset tévedtek: a srác karrierjét nem csak a sérülések, de az egy szinten megrekedt fejlődése is totálisan romba döntötte. Adu még mindig csak 25 éves, de épp ma írta alá szerződését űj csapatával, a szerb FK Jagodinával - ez pedig a tizedik (!) gárda, aminek színeiben profi karrierje alatt játszani fog. Adu legutóbb a brazil Bahia együttesénél játszott, ahonnan kirúgták, azóta pedig végigjárta a nyugat-európai másodlistás csapatokat próbajáték gyanánt. Sem az AZ Alkmaar, sem a norvég Stabaek, sem pedig a Blackpool szakértői nem láttak benne fantáziát még ingyen sem, így a szerb első osztályban bizonyíthat. Szomorú ilyet látni, egyúttal tanulságos is - nem szabad senkit elkezdeni sztárolni és címlapokra pakolni 15 évesen, mert ez lesz belőle.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok