Mint ismeretes, a World Series of Poker csatározásait tilos élő egyenesben adni, ez pedig remek lehetőséget szolgáltat a sportcsatornák számára arra, hogy a rendelkezésükre álló időt kihasználva hihetetlenül színvonalas, megkésett közvetítést nyújtsanak a pókert kedvelő nézők számára. Az ESPN immáron hagyományosan fantasztikus minőségben mutatja be a főverseny legdurvább meneteit, melyeket szórakoztató és szakmaiságban is tökéletesen rendben lévő kommentárral spékel meg. A 2010-es világbajnokság 10 000 dolcsis Main Event-jének feldolgozása mostanra vált teljessé, a műsor pedig már elérhető a PokerTube nevezetű videómegosztón. A nyitóepizódot itt lent is megtekinthetitek, a többi részt pedig erre keressétek - jó szórakozást és jó tanulást, hiszen egy-egy tüzes összecsapásból néha többet lehet tanulni, mint egy teljes könyvből!
Érdekes (és igaz) felvetést osztott meg a nagyvilággal a TwoPlusTwo nevű pókerfórum egyik látogatója: mivel rettenetesen sokáig tartott, míg Brandon Stevens kiesett a tizedik helyen, a vakok rendkívül magasra futottak. A Novemberi Kilencek $250K/500K szinten kezdik meg a csatározást, ez pedig azt jelenti, hogy csak a legvagyonosabb három kártyásnak van több, mint 40 nagyvakja, és kizárólag a chipleader Duhamel büszkélkedhet százra elegendő zsetonnal. Ez elkerülhetetlenül azt hozza magával, hogy a játékosoknak feszesen, de rendkívül agresszíven kell tolniuk - ebből pedig rengeteg pre-flop all-in, valamint coinflip-szituáció kerekedhet, ami sajnos inkább a szerencsét, mintsem a tudást helyezi majd előtérbe. Mivel a szervezők is tudatában vannak ennek a szerencsétlen helyzetnek, már el is indult a találgatás, mivel lehetne színvonalas pókert varázsolni a november hatodikán kezdődő fináléba - a legvalószínűbb lépés a pre-flop játék pot-limitessé tétele. Be kell azonban látni, hogy ilyen, utolsó pillanatos változtatásokra rendkívül kicsi az esély, így a tűzijáték elkerülhetetlennek tűnik.
Mint ahogy azt az előző hírünkben bizonyára láttátok, a WSOP főversenyének döntő asztalán egy teljesen ismeretlen, Joseph Cheong nevezetű úriember is beférkőzött az elitbe. Tény, hogy Mizrachin kívül a többiek sem tartoznak a pókervilág sztárjai közé, Cheongról bizonyára még senki sem hallott, és ez nem véletlen - a 24 éves, dél-koreai születésű arc sosem nyert még neves tornát. A hatalmas siker akkor érte, mikor már pont kezdte feladni a Vegas-i kiruccanásokat: több mint 20 WSOP-versenyen vett részt, de mindössze kétszer nyert marginális összeget - most azonban lehetősége van arra, hogy akár a 8,9 milliós fődíjat is elhappolja a többiek orra elől. Cheong jelenleg 23 millió zseton felett őrködik, amivel a harmadik legvagyonosabb játékos lesz a november hatodikai fináléban - igaz, Jonathan Duhamel 55, míg John Dolan 45 milliót regisztrálhatott a nyolcadik nap befejeztével. A szakértők szerint simán elképzelhető, hogy Joseph legyen a következő Joe Cada, ám ő nem így gondolja - szerényen csak így nyilatkozott esélyeiről: "Egyáltalán nem lepne meg, ha kiesnék. Ez az egész olyan, mintha a sors vissza akarná adni az eddigi, borzalmas nyaramat - a pech azonban általában erősítéssel tér vissza". Sajnos négy teljes hónapot kell várnunk, hogy kiderüljön, igaz-e az ifjú kártyás teóriája.
Lepörgött az utolsó előtti, nyolcadik versenynap is a World Series of Poker Main Eventjén, ez pedig azt jelenti, hogy a 18 órás küzdelem után végre megvan a "November Nine" - azaz a döntő asztal kilenc jómadara. Az egyetlen igazán nagy név Michael Mizrachi lesz, kinek brillírozását már a első napoktól figyelemmel követjük, és nektek is sokszor beszámoltunk róla: az arc év elején még az amerikai adóhatósággal hadakozott, egyik lakásának ajtaját betörték, értéktárgyait lefoglalták - nem állt tehát jól a szénája a sorozat kezdete előtt. Már az első napokban bizonyította azonban, hogy semmiféle mentális problémát nem jelentenek számára a magánéleti problémái: megnyerte az 50 000 dolláros Player's Championshipet, és több fizetős helyet is megcsípett, így magasan vezeti a "nyereségességi toplistát" az idei WSOP-n: 1,68 milliós nyereményénél egyetlen zsugás sem kapart össze többet a mostani tornán. A novemberi kilences teljes névsorát a "Tovább" gomb mögött találhatjátok, a fináléra pedig sajnos majdnem négy hónapot várnunk kell - november hatodikán csapnak össze ugyanis a világbajnoki címért, valamint a 8,9 millió dolcsis, átszámítva 1,8 milliárd forintos főnyereményért.
A végéhez közelít a World Series of Poker főversenye: a 11 napja tartó versenyen immáron csak 78 játékos maradt talpon a kezdeti 7319 fős mezőnyből, így már mindegyikük számára garantált a legalább 100 000 dolláros nyeremény. Theo Jorgensen valószínűleg nem elégedne meg csak ennyivel, hiszen masszív előnyt birtokol: 9,3 millió zsetonjával elhúzott a mezőnytől, a második legvagyonosabb kártyás valahol 8 millió körül gyűjtött eddig. Sajnálatos hír azonban, hogy nagy kedvencünk, Johnny Chan távozni kényszerült, így nem lesz ott a mai hetedik versenynapon - vesztét pedig a kezébe osztott két király jelentette, mivel megvalósult minden zsugás rémálma, a zsebkirályok zsebászok ellen történő összecsapása. A két torony Robert Pisano birtokában pihent, és ő is ejtette ki ezzel Chant, hiszen az asztalra semleges lapok kerültek - a legenda így a 156. helyen volt kénytelen elhagyni a Rio kaszinót, zsebében a teljesítményéért járó 57 102 dollárral.
Sajnos rossz hírrel kell kezdenünk ezt a szép, napos csütörtök délelőttöt: Koroknai András, az utolsó magyar pókeres is kiesett a World Series of Poker főversenyén. Kory-t az ellenállhatatlan formában játszó Michael Mizrachi ejette ki, de természetesen nem üres kézzel távozott: a 339. helyért 36 463 dollárt kapott kézhez, a beülőt tehát majdnem megnégyszerezte - remek eredmény, csakis büszkék lehetünk a honi zsugásra! Bár az ötödik játéknap hozott pár remek összecsapást, mindegyiket elhomályosítja az, amit Gualter Salles, a brazil autóversenyző művelt: egy all-in során kiesett, ám véletlenül maradt előtte egy kósza, ezer zseton értékű plasztiklap, asztaltársai pedig úgy döntöttek, folytassa a játékot - ilyen kevés pénzzel már úgy is csak egyetlen antéra futja. Salles azonban elképesztő mázlisorozatot fogott ki, és nemhogy sokáig húzta, hanem tovább is jutott a hatodik nappal - egészen pontosan 939 000 zseton birtokában, mikor az átlag valahol egymillió környékén leledzik! A hihetetlen fordítás nyomán természetesen Gualter egyre-másra adja az interjúkat, és óriási szurkolótábora alakult ki a helyszínen - nem érdemtelenül. A mezőnyt immáron 205 játékosból áll csupán, az élen Evan Lamprea áll 3,5 milliós "vagyonnyal".
Bár Mike Matusow eddig csak a bunkó szövegeiről és rendkívül arrogáns viselkedéséről adhattunk hírt, most végre megtörhetjük a tendenciát egy jótettével is. A nemes egyszerűséggel csak a "Száj" becenévre hallgató arc két totálisan amatőr pókerest fizetett be a World Series of Poker 10 000 dolcsis főversenyére közvetlenül azután, hogy ő az első selejtezőnapon elhasalt. A kiválasztást Mike a Facebook-oldalán harangozta be, és konkrét önéletrajzot és motivációs levelet kért mindenkitől, aki szeretett volna pályázni a helyekre. A többszáz aspiránsból mindössze három óra alatt kiválasztotta Stacy Nutinit, a szőke bombázót, valamint Dan Ellery-t, az amatőr, ám tehetséges amerikai egyetemistát. Sajnos a szép sztoriból nem lett tündérmese, mindkét kártyás röviddel a kezdés után kiesett, "elpazarolván" Matusow húszezer dolcsiját. Imázsjavításnak azonban tökéletesen megfelelt ez a húzás, hiszen Mike-ot rengetegen támadták azután, hogy rendkívül sportszerűtlenül őrjöngött az örömtől akkor, mikor Tom Dwan elesett élete első karperecétől.
Ismét megfeleződött a mezőny a World Series of Poker főversenyén, így a nap végére az 1203 pókeresből csak 566 csusszant tovább az ötödik felvonásra. Sajnos az öt honi kártyásból négyen kiestek, igaz, ketten a pénzbe jutottak - Németh András és Lendvai Tamás 21 327 dolcsival gazdagodtak, azaz megduplázták a beülőt, szomorúságra tehát nincsen okuk. Koroknai András az egyedüli magyar, akinek továbbra is drukkolhatunk, ráadásul remek pozícióból várhatja az ötödik játéknapot: 712 000 zsetont söpörhetett be az asztalok lezártával, míg az átlag 380 000 - ezzel a vagyonnal pedig szorosan az élmezőny nyomában jár az idén remek formában zsugázó Koroknai. Folytatás holnap, drukkoljatok velünk együtt Korynak!
Johnny Chant már sokan, sokszor leírták, sőt, ő maga is panaszkodott arra, hogy a fiatal pókeresek mennyire tiszteletlenül viselkednek vele az élőtornákon: nem ritkán szitkozódnak rá, gúnyolják kora miatt, és mindegyikük azzal érvel, hogy az általa játszott régimódi póker felett eljárt az idő. Való igaz, hogy a kétszeres WSOP Main Event-győztes zsugás nem az "új hullám" képviselője, így nem csinál szerencsejátékot a pókerből, mint ahogy azt a legtöbb hiperagresszív önjelölt kiskirály teszi - ennek ellenére azonban nem ment neki igazán a játék az utóbbi években, hiszen szinte mindent újra kellett tanulnia kedvenc foglalatosságáról. A felkészülés sikerrel járt, a tíz karkötőt birtokló Chan pedig 636 000 zsetonjával a kilencedik legvastagabb kártyás a WSOP főversenyének negyedik napján. Természetesen rengeteg van még hátra, és ebből a helyzetből is pillanatok alatt ki lehet esni, de mi nagyon reméljük, hogy a legenda idén már ismét a régi fényében tündököl majd, és 1988 után újra fel tud mászni a pókervilág csúcsára - befogva ezzel a tiszteletlen nyikhajok száját.
Scotty Nguyen, az 1998-as WSOP-főverseny győztese immáron huszonöt éve menthetetlenül rászokott a "bébi" szó használatára, melyet gyakorlatilag minden második mondatába belesző - legyen az kijelentés, felkiáltás vagy kérdés. Az idei Main Eventen is remeklő, és a negyedik napra továbbjutott vietnami legenda a hírek szerint hússzoros pénzt kaszálhatott volna egy mellékfogadással, melynek keretein belül 24 órán belül tilos lett volna kimondania kedvenc szócskáját. Nguyen egyetlen másodpercet sem tétovázott, és belátta: bár a 20:1-es arány igen busás haszonnal kecsegtet, nem kétséges, hogy három perc alatt elbukná az alapösszeget - kivéve talán akkor, ha összevarrja ajkait. Sajnos arról nincs infónk, ki ajánlotta fel az összeget, mint ahogy a kiváltó ok sem világos: könnyen elképzelhető, hogy egy asztaltársát annyira felhúzta Nguyen állandó "bébizése", hogy első felindulásában vágta fejéhez a kockázatos fogadást.