Nagyon úgy tűnik, hogy végre a finiséhez érkezett a Full Tilt Poker ügye, s a rengeteg tárgyalás eredményre vezetett, melynek köszönhetően néhány nappal ezelőtt lemondott az FTP régi vezérkara, ezzel helyet adva Tapie papának. A francia üzletember ugyanis eddig nem vásárolta meg a céget, noha felhatalmazást kapott arra, hogy a háttérben a terem nevében tárgyaljon. Tapie azt ígérte, hogy 1-2 héten belül végre nyélbe üthetik az üzletet, amely után az FTP hivatalosan is hozzá kerül. és megkezdődhet a korábbi játékosok kártalanítása, illetve az asztalok megnyitása. Az alku pedig könnyen lehet, hogy már megköttetett, mivel néhány órája a Yahoo és a CNN weboldalára is felkerült a hír róla - majd ugyanolyan gyorsan el is tűnt. Úgy tűnik, ennek hátterében az áll, hogy az üzlet hírére embargót hirdettek, azaz egy megadott időpontig nem kerülhet ki a nagyobb nemzetközi oldalakra a hivatalos megerősítés arról, hogy Tapie immár ténylegesen a Full Tilt tulajdonosa lett.
Ismét jó hírek érkeztek a Full Tilt Poker felől, Bernard Tapie ugyanis egy francia újság interjújában megerősítette, hogy az FTP már nagyon közel van az újranyitáshoz. Az elmúlt hetekben az üzletember a licenc ügyében tárgyalt, illetve a tartozások miatt egyeztetnie kellett az amerikai Igazságügyi Minisztériummal is, ahol felvázolhatta azt, hogyan tervezi megoldani az elmaradások kifizetését. Mostanra pedig letisztulhatott a kép, Tapie ugyanis elmondta, hogy minden akadály elhárult az elől, hogy véglegesítsék az FTP átvételét, s a szerződéseket 15 napon belül alá is fogják írni. Miután ezzel végeztek, a lehető legrövidebb időn belül nyilvánosságra hozzák a kifizetési tervüket, majd az európai és az amerikai játékosok visszakapják az FTP számlájuk feletti ellenőrzést.
Bár a Full Tilt Poker ügye még mindig nem csengett le, úgy tűnik, hogy az új tulajdonos már egyre közelebb jut a nyitáshoz, legalábbis erre utal az a telefonos felmérés, amelyről több francia lap is beszámolt. Ezek alapján nem az FTP, hanem az egyik Tapie-hez közeli újság munkatársai hívogatnak, de csak azokat a játékosokat, akiknek jelentős mennyiségű pénzük ragadt be a licenc ügy miatt, és velük beszélgettek el a jövőről. Bemelegítésnek arról érdeklődtek, hogy a Full Tilt újranyitása esetén visszatérnének-e a pókerterembe, később viszont előkerültek a pénzügyi kérdések is. Konkrétan az, hogy amennyiben szeretnék kivenni pénzüket, a lehetséges három lehetőség közül melyiket választanák. Az első szerint FTP részvényeket kapnának ellenértékként a károsultak, amely persze jól jönne a cégnek, hiszen így kevesebb pénz kéne az induláshoz. Később pedig mindenki visszaválthatná euróba a részvényeket - a vállalat ugyanis visszavásárolná őket. A második lehetőség, hogy emberünk egyben kapná meg az őt illető summát - de levonnának belőle egy bizonyos százaléknyi büntetést. Hogy ezt milyen alapon tennék, illetve hogy mekkora részről van szó, azt egyelőre nem közölték.
Jó hírt közölhettünk néhány hete a Full Tilt Poker ügyében, hiszen több hónapnyi huzavona után végre jelentkezett egy komoly befektető, aki vállalta, hogy visszavezeti az FTP-t a helyes irányba. A váltás azonban nem könnyű, főleg úgy, hogy a francia befektető, Bernard Tapie azóta is az USA kormányzatával és az ottani illetékes szervekkel tárgyal, hiszen a termet többen is feljelentették és a licencét is vissza kellene szereznie az induláshoz. Eközben a Full Tilt már hónapok óta nem termel semmilyen bevételt, amelynek mostanra lettek meg a következményei. Az ír The Irish Times arról számolt be, hogy a dublini székhelyű vállalatnál 150 dolgozónak mutattak ajtót, de ha nem sikerül gyorsan megoldást találni a licencre, akkor ennél is komolyabb elbocsájtási hullám veszi kezdetét. Az FTP írországi székhelyén eddig 500 ember dolgozott, a most elbocsájtott 150 arc pedig a Pocket Kings nevű leányvállalathoz tartozott, akik elsősorban a technikai fejlesztésekért és a támogatás nyújtásáért feleltek a Full Tilt Pokernél.
Végre megtörtént az, amiért tízezrek szorítottak: úgy néz ki, hogy a Full Tilt Poker megmenekült! Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy francia üzletember komolyan gondolta, hogy átveszi az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő termet, s mára immár biztossá vált, hogy az FTP Bernard Tapie kezébe került. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tömeg máris megindulhat a kasszához, mivel először még vissza kell szerezni a licencet, ám a hírek szerint mindez egyáltalán nem lehetetlen feladat, ugyanis Tapie vállalta az ehhez szükséges anyagi áldozatot, illetve azt, hogy kifizeti az Full Tilt tartozásait a játékosok felé. Emberünk nyilván abban bízik, hogy az egykor a világ egyik legnagyobb online pókertermének számító FTP-t nem hagyják el a zsugások, hanem ott folytatódik minden, ahol abbamaradt. Tapie ráadásul öreg rókának számít ebben az üzletágban, eddig nagyjából negyven olyan céget vett már át, ami csőd közeli helyzetbe került, így például pár évig az Adidas is az övé volt, míg fel nem futtatta, hogy aztán jó pénzért megszabaduljon tőle.
Tovább gyűrűzik a Full Tilt Poker ügye, amiről néhány napja az amerikai ügyészség azt állította, hogy egy globális pénzmosodaként működött, s mivel több kiemelt tagja is lenyúlta a pénzeket, nem meglepő, hogy a cég nem tud fizetni a játékosoknak. Természetesen ezen nem kicsit felháborodtak a Full Tilt ügyvédei, akik azonnal reagáltak az ügyre és azt állították, mindez rágalmazás. A termet képviselő ügyvéd szerint semmi sem támasztja alá az új vádakat, s az ügyészség épkézláb bizonyítékot nem tud felmutatni. A védelem azt viszont elismeri, hogy az FTP vezetősége nem állt az utóbbi időben a helyzet magaslatán és ez vezetett a pénzügyi problémákhoz, ám szerintük ez véletlenül sem egyenlő a csalással. A céghez kapcsolódó hír még, hogy félhivatalos beszámolók szerint végre egy komoly befektető is feltűnt a színen, méghozzá a francia politikus és üzletember, Bernard Tapie, aki töb lap szerint is - jelenleg - a legkomolyabb esélye a pókersite-nak a túlélésre.
Meglehetősen szokatlan és meglepő lépésre szánta el magát Jeff Ifrah, a Tiltware által alkalmazott ügyvéd, ki gondolt egyet, s megunván a TwoPlusTwo fórumozóinak pocskondiázását és félinformációit, létrehozott egy regisztrációt, s válaszolt a zsugások kérdéseire. Állítása szerint a következő napokban a Full Tilt mindenre kiterjedő kommunikációt ad majd ki, az eddigi hallgatás oka pedig állítása szerint valamiféle "nyolchetes titoktartási szerződés" volt. Jeff elismerte, hogy külső befektető segítsége nélkül szinte lehetetlen, hogy kifizessék a játékosok felé felhalmozódott adósságokat, ám azt határozottan tagadta, hogy a cég már két lehetséges invesztort is kikosarazott volna saját érdekei csorbulása miatt. Sajnos konkrétumokat nem mondott egyetlen esetben sem, s többször kitért arra, hogy a pókeresek várjanak még pár napot a Tiltware hivatalos kommunikációjáig. Azt még mindig nem mondhatjuk, hogy látni a fényt az alagút végén, de hamarosan legalább első kézből értesülhetünk a dolgok állásáról - mi pedig reménykedünk tovább, hogy valaki lesz olyan jó, és felkarolja a valaha szebb napokat is látott vállalat pénzügyeit.
Egyre vészesebben közeleg a szeptember közepe, mikor a Full Tilt Poker újabb esélyt kap arra, hogy tisztára mossa nevét és – megfelelő garanciák esetén – visszakaphassa licencét. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a megoldás mégsem olyan egyszerű, mint azt sokan remélték. A cég ugyanis hivatalos közleményben jelentette be, hogy – noha komoly reményeket fűztek hozzá – immár nem csak a titokzatos (a hírek szerint európai székhelyű) befektetővel tárgyal tovább, hanem nyitnak mindenki felé. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy nem sikerült tető alá hozni a hetek óta levegőben lógó megállapodást, s az álláspontok olyan távol állnak egymástól, hogy a Full Tilt immár jobbnak látta, ha felveszi más cégekkel is a kapcsolatot. Az FTP emellett elnézést kért játékosaitól is, amiért hetek óta hallgatnak és nem adnak egyértelmű tájékoztatást számukra, ám közleményük szerint ezt a kusza jogi helyzet miatt kénytelenek erőltetni.
Várható volt, hogy a top kártyások nem fognak ölbe tett kézzel ülni s malmozni, míg eldől, mi is lesz a Full Tilt, vele együtt pedig a "bent ragadt" dollármillióik sosra, hanem megpróbálnak valami áthidaló megoldást keresni. Ez a hírek szerint sikerült is, s többen eladták már befagyott bankrolljukat - legutóbb például Daniel "jungleman12" Cates vált meg pénzétől. Az értesülés természetesen nem hivatalos, mint ahogy soha egyik hasonló pletyka sem az - a szóbeszéd szerint azonban 6 millió dollárja mintegy 5 millióért talált gazdára valakinél, aki éppen ennyire bízik a Full Tilt majdani feltámadásában. A vállalkozás egyébként elképesztően bátor az ismeretlen vásárló részéről, hiszen eddig még semmiféle biztató hír nem érezett a valaha volt hatalmas szolgáltató tetszhalálából - és bár az igaz, hogy repkednek a lehetséges befektetői nevek, sajnos senki sem lepődne meg, ha a szeptember 15-i határidőn sem sikerülne életképes pénzpumpálót prezentálnia a szolgáltató fejeseinek.
Mióta a Full Tilt licence szinte egyik pillanatról a másikra a semmibe veszett, mindenki azt találgatja, mi is lesz a valaha volt hatalmas szolgáltatóval, ahol a kapuzárás pillanatában az ügyfelek többmillió dollárja ragadt bent. Sokan úgy gondolták, hogy augusztus közepére várhatóan rendeződik a helyzet, és előrelép a lehetséges befektető, sajnos azonban nem így történt - még mindig csak találgatások vannak arról, hogy ki is lehet a megmentő. A legfrissebb értesülések szerint a 888 Poker, a Bwin, valamint a Playtech fejesei is latolgatják annak lehetőségét, hogy magukba olvasztva élesztik újra a Full Tiltet - ez pedig logikus lenne, hiszen mindannyian rengeteg zsugást buktak el, mikor ki kellett vonulniuk az amerikai piacról. Problémát jelenthet azonban, hogy át kell vállalniuk az újonnan megszerzett cég adósságait, melyhez igencsak kellemes tőkemennyiség szükséges - és bár nem ismerjük az említett cégek pénzügyi helyzetét, pontosan az imént említett Fekete Péntek miatt kétséges, hogy mennyire veti fel őket a szabadon allokálható pénzmag. Bárhogy is lesz, nagyon jó lenne már látni a fényt az alagút végén, hiszen a Full Tilt szeptember 15-ig kapott haladékot, s ha addig sem tudnak prezentálni egy befektetőt, félő, hogy mindenki nagyon rosszul jár.