Szerelmet ért az időhúzó póker és a Forma-1!

Retee - 2015 április 27. 14:15

Korábban bemutatott párosainkhoz hasonlóan Machita is igazi veteránnak számít a Machopokeren, hisz még 2009-ben regisztrált és ült be először az asztalainkhoz, ahol aztán nem csak zsetonokat, hanem egy tökéletes párt is talált magának. Persze minden kezdet nehéz, és Machita, aki saját bevallása szerint akkoriban munka után szinte azonnal játszani kezdett és gyakran hajnalokig maradt a termünkben, először csak a pókertudása miatt kezdte el figyelni Manchester33-at. Utóbbi ugyanis TOP10-es játékos volt, később pedig pont amiatt ismerkedtek össze, hogy párja mindig komolyan vette a zsugát, így az alvásban egyre inkább elmaradó, és a partik közben elszundító, ezzel a köröket lassító Machita alaposan felidegelte TOP-játékosunkat.

Megkért, hogy üljek ki. Én meg azzal a feltétellel voltam erre hajlandó, ha fél óra múlva felhív telefonon és felébreszt, mert nézni akartam a Forma1-et.:) És megtette. Pár napra rá, már msn-en beszélgettünk és nagyon gyorsan kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Egy idő után a chat- falat lecseréltük a telefonra, és szó szerint egész nap vonalban voltunk egymással. - meséli az azóta már négygyermekes anyuka, aki végül a fővárosban találkozott Manchesterrel. Ott és akkor szó szerint meg is pecsételődött a sorsunk. Onnantól minden héten találkoztunk, és 2010. február 28-án összeköltöztünk itt Vásárhelyen. 3 év után úgy döntöttünk, hogy igaz nekem van már 3 gyerkőcöm, de a közös manóval teljes lenne minden.

Az első közös Machobébi hamarosan világra is jött, és ahogy a képeken is láthatjuk, nevéhez méltó kiképzésbe részesül a hétköznapokon, miközben a boldog szülők 2013. március 13-án összeházasodtak, ezzel igazi happy enddel zárva saját sztorijukat. Machita és Manchester33 pedig manapság is be-benéznek az asztalokhoz, bár jobban érezték magukat a régi társaságban, akik közül még többekkel is tartják a kapcsolatot, sőt időről-időre össze is járnak egymással.

A boldog párnak ezúton is gratulálunk egymáshoz és megismerkedésük történetéhez, Ti pedig ne feledjétek, a számtalan értékes nyeremény mellett akár a szerelem is rátok találhat a Machopoker asztalainál!

Neked is van egy romantikus történeted az oldallal kapcsolatban, amit szívesen megosztanál a többiekkel? Küldd el saját sztorikat e-mail címünkre, hogy a többiek is megtudják, Fortuna mellett Ámor is fel-feltűnik asztalainknál!

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok