Orosz ász nyerte az 1,5 millió dolláros Vegas-i csatát

Retee - 2016 június 23. 20:22

A pókerezés mellett az utazás a hobbija, így aztán minden passzolt az idei WSOP-n az orosz Viatcheslav Ortynskiynek, aki Vegasba utazva a világbajnokság 30-as, Six-Handed Pot-Limit Omaha eventjén próbált meg idén először pénzbe érni a WSOP-n. Csakhogy a 3 ezer dolláros beülőnek hála rajta kívül még több mint ötszáz játékos akarta levenni a részét az 1,5 millió dolláros nyereményalapból, és köztük több korábbi világbajnoki-karkötős ász is felbukkant. A nagy nevek többségének azonban nem jött össze semmi a 30-as eventen, sőt jellemzően még a fizetős helyek előtt kiesetek a játékból. Nem úgy, mint Bujtás László (47.) és Szabó Zoltán (44.), aki mindketten 5840 dollár kerestek a végső helyezésükkel, Ortynskiy azonban ennél is jóval tovább jutott, és előbb a döntő asztalhoz, majd a heads-upba verekedte be magát. Az orosz szerencséjére ráadásul az utolsó párharcban egy nem túl rutinos arcot, Rafael Lebront kellett legyőznie, aki nem is bírta sokáig a heads-up izgalmait, így Ortynskiy megszerezte karrierje első WSOP-karkötőjét,  amivel 344 ezer dollárt emelt le a nyereményalapból.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok