Olvasási szokások: a férfiak még mindig kevesebbet olvasnak

Retee - 2017 szeptember 27. 20:40

Ha az olvasási szokásokat tekintjük, akkor a nők még mindig jóval többet olvasnak, mint a férfiak. A férfiak kevésbé lelkesek és kitartóak, ha könyvolvasásról van szó, ám az internetes olvasást tekintve a kérdés a férfiak javára dől el.

Óriási különbségek a nők és férfiak olvasási szokásai között

Ma már számtalan kutatás támasztja alá azt a tényt, hogy jelentősen eltérnek a nők és a férfiak olvasási szokásai. Míg a nők sokkal többet és kitartóbban olvasnak, addig a férfiak lényegesen kevesebbet és kevésbé lelkesen. Míg ugyanis a nők majdnem fele egy év alatt tetemes mennyiségű könyvet olvas, addig a férfiaknak csupán ötödére jellemző ez a szokás. A férfiak között a legtöbben csupán egy-két könyvet olvasnak el egy év alatt, mivel azt igen lassan, szinte elemző módon teszik. Ugyanakkor a nők hajlamosabbak arra is, hogy egy elkezdett könyvet csak kis arányban hagynak abba a felénél, míg a férfiak ezt könnyebben megteszik.

A legszembetűnőbb különbség a regények olvasásában mutatkozik: itt a nők kiugróan több regényt olvasnak el, mint az erősebb nem képviselői. Emellett igaz az is, hogy az olvasóklubokban erős a női túlsúly, mint ahogy a könyves blogokat is zömmel a hölgyek írják.

Természetesen az olvasási szokásainkat az életkor és az élethelyzet is alapjában befolyásolja. Középiskolás korban például a lányok főleg szórakoztató, könnyed olvasmányokat vesznek kézbe, addig a fiúknál ez csak kisebb mértékben jellemző, szépirodalmat mindkét nem képviselői csak kisebb arányban olvasnak.

A férfiak (azok, akik szoktak könyveket olvasni) előnyben részesítik a non-fiction irodalmat a könyvek tekintetében, emellett ők azok, akik előnyben részesítik az újságokat és az internetes tartalmakat a könyvekkel szemben.

Miért olvasnak a nők többet?

Érdekes lehet megvizsgálni azt a kérdést, hogy mi állhat az eltérő olvasási szokásaink hátterében? Szakemberek szerint a nők jobban igyekeznek megfelelni annak a társadalmi elvárásnak, hogy olvasottak legyenek, másrészről talán több is a nőknek szóló kiadvány és könyv. Emellett okként szerepel még a férfiak és nők agyi felépítésében mutatkozó különbség is: a nők emiatt sokkal empatikusabbak, mint férfi társaik.

Vannak kivételek!

Szerencsére azért bőven akadnak kivételek a fenti általános megállapítások alól: A Harry Potter-sorozatot – amely tudjuk, mennyire népszerű olvasmánnyá vált az egész világon, főleg a fiatalok körében – sokkal több fiú olvasta, mint lány. Tény, hogy még ma is az idősebb generáció olvas több könyvet, a fiatalok olvasási szokásai jelentős átalakulási folyamaton mennek keresztül, köszönhetően a digitális technológiáknak.

A jövedelem is befolyásolja az olvasást?

Az olvasási szokások tekintetében nem csak a nem vagy a magasabb képzettség a meghatározó, hanem a jövedelmi szint is. Minél magasabb jövedelemmel rendelkezik ugyanis valaki, annál nagyobb az esélye, hogy rendszeres könyv-, internet- vagy újságolvasóvá válik. Az pedig, hogy ki mennyi könyvet olvas el egy évben, nem függ jelentősen egyik értéktől sem (nem befolyásolja tehát a nem, a jövedelem, a településnagyság vagy az életkor sem.)

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok