Negreanu két párja sem volt elég az EPT Barcelona főversenyén

Retee - 2016 augusztus 24. 20:27

Az 1A napon 468 játékos kért lapot, az igazi roham azonban az 1B napon érkezett meg Barcelonába, ahol a Main Eventen új rekordot hozott a rengeteg nevező. Tegnap ugyanis 1291 zsugás ült be az asztalok mögé, ám mivel a késői nevezés a második nap kezdetén is nyitva áll majd a játékosok előtt, így nem kizárt, hogy végül kétezer befizetés is érkezik majd a főversenyre. 

Persze ami a későbbi bajnoknak öröm, az a legtöbb indulónak hátrány, hiszen ekkora mezőnyben irtózatosan nehéz túlélni már az első napot is, ahogy azt két igazán nagy név, Vanessa Selbst és Daniel Negrean is megtapasztalhatta. Utóbbi amúgy már az 1A napon asztalhoz akart ülni, ám akkor rosszul érezte magát, és inkább pihent egyet, ami rossz ötletnek bizonyult, mert a kanadai ász végül simán kizúgott a mezőnyből. Igaz, Negreanu kissé peches volt, hiszen két párral ment all-int, Fortuna azonban úgy döntött, hogy ellenfele szintén két párt kap, csak épp magasabb értékűt, így KidPoker máris búcsúzott Barcelonától.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok