Negreanu bebukta a bahamai kalandot

Retee - 2017 január 11. 21:33

Az év első nagy pókertornájáért egészen a Bahamáig kellett utaznia szegény ászoknak, akik a tengerparti lazulás helyett mégis inkább a kaszinó termeit választották. Persze nem véletlenül, hiszen a Championship Bahamas 50,000 dolláros Single-Day High Roller tornáján óriási pénzeket lehetett keresni, már amennyiben valaki bejutott a legjobb kilenc játékos közé. A többiek ugyanis nem részesültek a bő 3 millió dolláros nyereményalapból, amelynek az oroszlánrészéért a heads-upban két ismert arc, az olasz Mustapha Kanit és az amerikai Bryn Kenney küzdött meg egymással. Utóbbi amúgy előnyből indulhatott a párharcban, Kanit azonban gyorsan magához tért, és előbb kiegyenlített, majd átvette a vezetést. Hiába azonban a fordítás, Kenney összeszedte magát, és felállt a padlóról, majd jókor kockáztatva megnyerte a párbajt. Ezzel az amerikai hatalmas összeget, 969 ezer dollárt kaszált, Kanit 695 ezerrel vigasztalódott, míg olyan ászok, mint Daniel Negreanu vagy épp Isaac Haxton végül pénzbe sem tudott érni.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok