Fogynak az ászok a póker-világbajnokság főversenyén

Retee - 2017 július 15. 21:42

Minden idők harmadik legtöbb zsugását vonzó Main Eventje lett, hiszen ahogy azt már korábban is említettük, több mint hétezren fizették be a 10 ezer dolláros beülőt, hogy aztán megkezdjék a több napon át tartó selejtezőket, ahol amatőrök és profik egyaránt úgy hullanak mint a legyek. Az ötödik nap végére például már csak nyolcvanöten maradtak zsetonban, és szinte az összes komoly esélyes kiesett a tornáról, amelyen a legnagyobb névként talán Ike Haxton élte túl a darálót és reménykedhet a döntő asztalhoz kerülésben. Ugyanakkor Haxton sem a zsetonrangsor élén foglal helyet, azt ugyanis a német Robin Hegele bérelte ki magának, aki 9,9 millió zsetonnal a zsebében várhatja a folytatást.