Ben Lamb újra nekiugrik a világbajnoki karkötő megszerzésének!

Retee - 2017 július 20. 10:14

2014-ben egészen hihetetlen formában játszott a póker-világbajnokságon, és az utolsó néhány napon mindig chipleaderként indulhatott Ben Lamb, aki a November Nine mezőnyébe kerülve az egyik legnagyobb esélyesnek számított a végső győzelemre. Lamb azonban a legvégén elhasalt, hiszen közvetlenül a heads-up előtt fogyott ki a zsetonokból, ezzel együtt így is harmadik lett a világbajnokságon, amivel több 4 millió dollárt kaszált. Ezt követően pedig látványosan felhagyott a zsugázással, és az elmúlt bő két évben csak 1-1 tornán tűnt fel, így aztán kisebb meglepetést keltett, mikor kiderült, hogy az idei WSOP Main Eventre az amerikai is befizette a 10 ezer dolláros beülőt. 

Az pedig gyorsan kiderült, hogy Lamb nem felejtett el pókerezni, sőt gyakorlatilag ott folytatta, ahol 2014-ben abbahagyta, így tagja volt annak a 27 játékosnak is, akik már a November Nine-ba kerülésért ültek az asztalok elé. Az amerikai pedig itt sem hibázott, és ugyan ezúttal nem a legtöbb, hanem a legkevesebb zsetonnal jutott be a fináléba, mégis biztosak vagyunk benne, hogy a 2014-ben a legvégén bukó ász idén novemberben a világbajnoki trófea legnagyobb esélyeseként tér vissza Las Vegasba.