Mezőnyjátékossal a kapuban jutott BL-be a bolgár csapat

Rubi - 2014 augusztus 28. 19:36

A bolgár Ludogorets bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, méghozzá olyan körülmények közepette, amilyet csak a legközhelyesebb amerikai sportfilmekben láthatunk. A Steaua Bukarest elleni utolsó selejtezőt 1-0-ra nyerték meg, úgy, hogy a románok a visszavágó 89-ik percéig 1-0-ra vezettek az összesítésben – a kései egyenlítéssel azonban döntetlen lett, így jöhetett a plusz fél óra ráadás. Ez gólt nem hozott, a bolgárok kapusának kiállítását viszont igen – és mivel már elhasználták mind a három cserelehetőségüket, a tizenegyes-párbajban egy mezőnyjátékosnak kellett felvennie a kesztyűt. A volt Dinamo Bukarest-védő, a román Cosmin Moti volt az, aki vállalta ezt a feladatot, és azonnal legendás hőssé vált a Ludogorets-szurkolóknál, hiszen két tizit is megfogott, míg a sajátját kegyetlenül bevágta.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok