Matt Affleck első idei győzelme

Retee - 2015 október 07. 20:04

A több mint négyszáz indulónak hála tekintélyes összeg került a 2015-ös Coco Poker Open Championship nyereményalapjába, melynek helyezettjei végül bő 1 millió dolláron osztozhattak. A bajnok pedig egymaga kétszázezer felett profitált ebből az összegből, így nem meglepő, hogy rengeteg ismert amerikai játékos nevezett be a főversenyre, ahol lapot kért az a Matt Affleck, aki ugyan idén még nem nyert tornát, ám karrierje során már 1,5 millió dollárt szedett össze élő versenyeken. A színésszel amúgy csak névrokonságot ápoló Affleck ezúttal pedig élesben is megmutatta, hogy milyen egy igazi tornaveterán, hisz túlélve a hentelést a döntő asztalhoz jutott, majd remek játékkal kiharcolta a heads-up jogát Jean "Prince" Gaspard ellen. Az amerikai pedig az utolsó párharcban sem hibázott, igaz ebben Fortuna is segítette, a mindent eldöntő kört például három nyolcassal nyerte meg, amivel sikerült első idei tornagyőzelmét összehoznia és 264 ezer dollárt kaszálnia.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok