Mateos Európa után Las Vegast is bevette

Retee - 2016 június 24. 20:59

2013-ban a WSOP Europe főversenyét megnyerve kereken 1 millió dollárt kaszált, összességében pedig több mint 4 milliót keresett élő tornákon Adrien Mateos, aki 2016-ban arra készült, hogy megszerezi élete első Vegas-i WSOP karkötőjét. Az előző hetekben pedig kétszer is közel került a döntő asztalhoz, ám egyszer a 24., máskor pedig a 13. helyen búcsúzott, így lemaradt a fináléról. Nem úgy a 33-as, no limit hold'em eventen, melyen 1840 játékossal együtt indulva nem csak a döntőbe, hanem a heads-upba is beverekedte magát, ahol az osztrák Koray Aldemirral küzdhetett meg a bajnoki címért. Ez viszont egyáltalán nem volt könnyű menet, hiszen az utolsó párharc végül két órán át tartott, a legvégén azonban Mateos jókor kockáztatott és két párral kiütötte osztrák riválisát az asztaltól, ezzel 409 ezer dollárt kaszálva. 

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok