Martin Jacobson a világbajnok!

Retee - 2014 november 12. 17:29

Ahogy azt tegnap jeleztük, már csak három ász maradt a pakliban a WSOP Main Event döntő asztalán, akik közül a holland Jorryt van Hoof (89.625.000 zseton) indulhatott chipleaderként az utolsó napon, de a svéd Martin Jacobson (64.750.000) és a norvég Felix Stephensen (46.100.000) sem volt túlságosan lemaradva tőle a zsetonok számát tekintve. Meglehet, a holland profit mégis elaltatta az előny, hisz végül - némi meglepetésre - ő zuhant ki először az asztaltól és ért célba a harmadik helyen, hogy aztán a heads-upban skandináv párviadal vehesse kezdetét. A döntő párharcot viszont Jacobson majd' háromszoros zsetonelőnyből kezdhette meg, és van Hooffal szemben ő nagyon is jól használta ki a helyzetét, így szép fokozatosan szorította ki az asztaltól norvég ellenlábasát. Stephensen persze kereste a kiugrási lehetőséget, így a mindent eldöntő körben egyszínű A,9-cel a kezében ő kezdett támadni, majd miután ellenfele all-int mondott, maga is mindent betolt középre. Vesztére, a norvég két tízeséhez ugyanis tökéletesen passzolt a flopban érkező 10,9,3-as trió, a drillt pedig a király turn és a négyes river sem ingatta meg, ezzel pedig Martin Jacobson lett 2014 világbajnoka, no meg a 10 millió dollár igen boldog tulajdonosa!

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok