Magyar ász is lapot kért a barcelonai döntőben

Retee - 2014 augusztus 21. 18:02

Bár a többség az EPT miatt érkezett Barcelonába, a városban nem csak a PokerStars tornáján, hanem az Estrellas Poker Tour főversenyén is komoly tétben megy a zsuga, amire - a rengeteg nemzetközi induló mellett - tucatnyi magyar is megváltotta a beülőjét. Mostanra azonban már csak egyikük maradt az asztalnál, igaz Tóth Béla gyakorlatilag a finisbe ért, hiszen bejutott a döntőbe, ahol vele együtt összesen kilenc zsugás reménykedhet még a végső győzelemben. Tóth a fináléban a hatodik legtöbb zsetonnal (4,3 millió) rendelkezik, míg a legjobb pozícióból Nir Levy (10,9 millió) indulhat. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar ász a legrosszabb esetben is 31 ezer eurót kaszál, míg ha sikerülne begyűjtenie a bajnoki címet, akkor ennek több mint a tízszeresét, 393 ezer eurót nyerne.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok