Madsen megszerezte a negyediket

Retee - 2015 június 17. 22:46

2003-ben ismerkedett meg a pókerrel, hogy mindössze három év múlva máris próbára tegye magát a WSOP-n Jeff Madsen, aki nyilván optimistán indult neki a 2006-os világbajnokságnak, arra azonban talán még ő sem számított, hogy milyen sikereket ér el karrierje első komoly tornáin. Madsen ugyanis rögtön két bajnoki címet összehozott, és miután a széria végére 1,4 millió dolláros profitot kapart össze, még a WSOP legjobb játékosának is megválasztották. Az amerikai élete ettől kezdve persze megváltozott, a következő években pedig újra és újra bizonyította tudását, így 2015-ben már közel 5 millió dolláros bevétellel érkezett meg Vegasba. Sok év várakozása után ráadásul újfent győzni tudott, miután a világbajnokság 31-es, Pot-Limit Omaha Hi-Lo 8 or Better versenyén a heads-upba verekedte magát, ahol a francia Jeanmarc Thomas sem tudta megállítani, így Madsen negyedik WSOP-karkötőjét szerezte meg, amely ezúttal 301 ezer dollárt ért számára.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok