Kvízműsorban tarolt a korábbi pókerbajnok

Retee - 2015 november 29. 17:55

Az ismert pókeresek egy részének nem ismeretlen a televíziós szereplés, hisz például Daniel Negreanu több showműsorban is feltűnt, Vanessa Rousso pedig a Big Brotherben próbált pénzt szerezni, ők azonban jellemzően csak kirándultak a TV-ben, és később újra beültek az asztalok mögé. Alex Jacob azonban évek óta szakított a zsugával - legalábbis profi szinten - és ugyan nyert már US Poker Championship címet, illetve 2,5 millió dollárt pókerezett össze, 2012 óta nem indult el egyetlen versenyen sem. Most mégis kamatoztathatta korábbi rutinját, hiszen saját bevallása szerint komoly előnyből indult az egyik legnépszerűbb amerikai kvíz showban, a Jeopardy’s Tournament of Championsben, amelyben a legjobbak több százezer dollárt nyerhettek a stúdióban. Jacob számára viszont nem jelentett újdonságot, hogy élő adásban hatalmas összegeket kockáztasson, így a műsor kétnapos fináléját sem izgulta túl, ahol a bajnok kereken 250 ezer dollárra tehette rá a kezét. Pedig a hármas döntőben egyik ellenfele a show rekordere, Matt Jackson volt, aki korábbi bajnokként tizenhárom epizódon át vezette a ranglistát, az amerikai próval azonban ő sem bírt, ráadásul Jacob nemcsak a bajnoki címért járó 250 ezret vihette haza, hanem a korábban megszerzett 150 ezer dollárt is hozzácsapta a győzelméhez.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok