Korlátba verte a fejét a gólnak örvendező brazil szurkoló

Rubi - 2014 szeptember 12. 22:59

A gólok általában örömteli dolgok az azt megszerző csapatok drukkolóinak, sajnos azonban néha ilyen vagy olyan okokból becsúszik valami kis hiba az egész folyamatba. Így történt ez a Sao Paulo egyik meccsén is, amely a világbajnokságra újjáépített Estadio Nacional Mane Garrinchaban került lebonyolításra. A mérkőzésen a Sao Paulo csapata nyert, ám amikor belőtték a győztes gólt, néhány eszét vesztett idióta drukker a hátsó sorokból valamiért úgy érezte, mindenképp előreb kell nyomulnia a tömött lelátón. Ennek az első sorban itta meg a levét egy másik szurkoló, aki először a biztonsági rácsnak esett, majd mikor az szinte ellenállás nélkül kidőlt, a korlátba verte a fejét esés közben. Szerencsére komoly baja nem lett, és még kórházba sem kellett vinni, ám az érdekes, hogy a felújítást követő negyedik hónapban hogy adhatja meg magát ilyen könnyen az egyik épület-elem.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok