Két párral vitték el az Acer Aspire laptopot!

Retee - 2015 május 12. 21:37

VIP arcok szállták meg vasárnap este a Machopoker asztalát, hisz eljött az ideje, hogy kiderüljön, ebben a hónapban ki viszi el az Acer Aspire laptopot a Vipeknek több jár versenyünk döntőjéről! Jelentkezőkben persze ezúttal sem volt hiány, a legvégén, a heads-upban viszont már csak ketten, FormatB- és Gypsy maradtak az asztalnál, akik közül FormatB döntött úgy először, hogy ideje kockáztatni. Kissé talán merészen is, de már a flop előtt betolta az összes zsetonját a 7,9-es kezdőlapjaira, amit ellenfele A,10-zel fogadott el. Az első három közös lap, a 4,J,J trió viszont még nem döntött semmiről, ellenben a hetes turn azt jelentette, hogy Format már két párral várhatja az utolsó lapot, míg Gypsynek nagyon kellett volna egy ász vagy egy tízes a riverben. Az utolsóként érkező négyes viszont nem segített rajta, így -FormatB- két dámával és két hetessel nyerte a kört és persze az Acer Aspire laptopot, míg a második helyezett a 10 ezer forintos Media Markt kuponnal gazdagodott. Gratulálunk!

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok