Kanadai ász nyerte a MicroMillions főversenyét

Retee - 2015 március 30. 22:55

Közel 60 ezer játékossal, azaz igazi gigamezőnnyel startolt el a MicroMillions főversenye, amelyen a résztvevők 1,2 millió dolláros nyereményalapot dobtak össze. Persze ennyi nevezőnél ember legyen a talpán, aki végig bírja a zsugát, így aztán már azok is elismerést érdemelnek, akik egyáltalán pénzbe értek, nem beszélve arról a néhány "szerencsésről", akik végül a döntő asztalig verekedték el magukat. A fináléban azonban a fáradtság dacára sem kötöttek alkut egymással a legjobbak, így végig kiélezett küzdelem zajlott a döntőben, amelynek heads-upjába egy német és egy kanadai pókeres jutott be. Utóbbi pedig az utolsó párharcban is megállíthatatlannak bizonyult, amivel a BgsaPnaples néven futó zsugás megnyerte a 2015-ös MicroMillions főversenyét és vele a bajnoknak járó 110 ezer dollárt is, míg a német cccp11 81 ezer dollárral vigasztalódhatott.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok