Jake Cody aratott diadalt Londonban
Bár már volt egy European Poker Tour bajnoki címe, ez természetesen nem szegte kedvét Jake Cody-nak abban, hogy a World Poker Tour londoni állomásának főversenyén is részt vegyen - és remekül tette, hiszen az egész mezőnyt maga mögé utasította. A döntő heads-up-összecsapást Nichlas Mattson ellen tolta le, és a legutolsó leosztásban kézbe kapott dámái nyerték meg számára a 273 783
angol font, azaz több mint 87 millió forintnyi első díjat. Az idei WPT London egyébként csúnyán elmaradt a szervezők előzetes várakozásaitól, hiszen a mezőny még a 200 főt sem érte el, emiatt az összdíjazás is meglehetősen szerény volt - a pókervilág sztárjai azonban szinte egytől egyig képviseltették magukat a megmérettetésen, s ez a tény talán egy kis vigaszt jelent az azóta is csalódottságukat hangoztató rendezőknek.