Jaffe-t Esfandiari sem tudta megállítani

Retee - 2014 november 27. 22:57

2008-ban több mint 600 ezer dollárt kaszált azzal, hogy második helyen ért be a World Poker Tour Championship tornáján, azóta viszont közelében sem járt hasonló összegeknek Jonathan Jaffe, aki idén azért egy tornagyőzelmet már így is jegyzett. Az októberi amerikai diadal után viszont a pihenés helyett Kanada felé vette az irányt, méghozzá a WPT Montreal főversenyére, melyen vele együtt majd' nyolcszáz játékos próbált a 429 ezer dolláros bajnoki cím közelébe kerülni. A Playground Poker Club sztárja azonban nem ő, hanem a 2012-ben egyetlen versenyen 18 millió dollárt szakító Antonio Esfandiari volt, a három világbajnoki karkötőt begyűjtő profi azonban "lefagyott" Kanadában a döntő asztal előtt, és végül csak a huszonötödik helyet (14630 dollár) sikerült megcsípnie. Vele ellentétben Jaffe a végjátékban is megőrizte jó formáját, és Ratharam Sivagnanamt verve a heads-upban megnyerte az áhított WPT-címet, no meg az érte járó 429 ezer dollárt is.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok