WPT London: Ivey és Seidel is távoztak
Már csak 38 pókeres van versenyben a World Poker Tour londoni állomásának főversenyén, mely a szervezők számára hatalmas csalódást okozott, a résztvevők száma ugyanis rettenetesen elmaradt az előzetes várakozásoktól. Mindössze 171 zsugás fizette be a beülőt, így az összdíjazás 820 000 angol font lett - egy ekkora metropoliszban legalább kétszer ennyit vártak volna. A mezőny azonban pontosan annyira volt erős, mint amennyire apró, ez pedig bizonyára valamennyire kompenzálta a csalódottságot - ahogyan viszont ilyenkor lenni szokott, az igazán nagy csillagok többsége nem tudott mit kezdeni az agresszív "maradékkal". A tegnapi játéknap folyamán Phil Ivey és Erik Seidel, a mezőny két legnagyobb sztárja is távozni kényszerült, ezzel pedig a két legnagyobb favorit esetében vált biztossá, hogy ez a WPT-forduló sem végződik az ő diadalukkal. Versenyben vannak azonban még olyan arcok, mint Praz Bansi és Huck Seed, így ők még eséllyel szállnak harcba a 16 fizetős hely egyikéért, vagy akár a 273 783 angol fontnyi fődíjért is. A mai rund már a döntő asztalért megy, holnap pedig bajnokot is avatnak a brit fővárosban - kíváncsiak vagyunk, hogy ismét az ismeretlenebb játékosok aratnak-e majd diadalt a celebritások felett.