Ivey támad

Retee - 2014 július 03. 21:01

Továbbra is nehéz helyzetben van Phil Ivey, akit nemrégiben két kaszinó is gigantikus összegre perelt, mivel azzal vádolják, hogy az amerikai ász kifigyelte a náluk használt paklik gyártási hibáját, de ahelyett, hogy szólt volna róla, inkább több millió dollárt szedett ki ezt felhasználva a termekből. Persze az érintett cégek ezt nem hagyták annyiban, így például a Borgata 9,6 millió dollárt követelne a bíróságon Ivey-től, aki azonban nem úgy tűnik, hogy különösebben félne az amerikai kaszinótól. Sőt, az ügyvédei legutóbb támadólag léptek fel az ügyben, mivel szerintük a hatályos törvények szerint mindez már elévült, azaz a Borgata - még ha igaza is lenne - nem perelheti be az amerikait. Emellett Ivey maga is pert indított az egyik kaszinó ugyanis 12 millió dollárt vett tőle vissza, ám a profi szerint nem az ő, hanem a hely bakija, hogy hibás paklikat használtak, ergo nem volt semmilyen jogalapjuk arra, hogy lefoglalják a pénzét.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok