Isildur elkapta a fonalat

Retee - 2016 szeptember 20. 20:35

Tavaly az én legtöbbet kereső online zsugása lett, ám már akkor is voltak figyelmeztető jelek Viktor Blom számára, hiszen a Full Tilten rengeteget vesztett, és csak a PokerStarsos nyerőszériájának köszönhette, hogy mégis jól jött ki a helyzetből. Idén azonban nem lehet túl büszke a teljesítményére Isildur, aki már hónapok óta magabiztosan vezeti a bukta rangsort, épp ezért fontos lehetett számára, hogy az elmúlt napokban végre a régi önmagát idézve játszott. A svéd ász előbb a WCOOP-n gyűjtött be egy harmadik helyet, majd hétfőn benézett a magas tétes asztalhoz, ahol kezdésből átrohant az ellenfelein, és több mint százezer dollárt szedett el tőlük. Ennek a pénznek egy részét később aztán elvesztette, ám a nap végén így is 76 ezer dolláros pluszban zárt, ezzel hosszú idő után ő szerezte meg a nap zsugása címet.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok