Ho helyett McAllisterhez került az első WSOP-karkötő

Retee - 2016 június 28. 20:04

Pontosan négyszáz játékos fizette be a 3000 dolláros beülőt, így végül szép kereken összeg, 1 millió dollár került a WSOP 42-es, Shootout No-Limit Hold'em eventjének nyereményalapjába, amelyből azonban csak a legjobb negyven részesülhetett. Az igazán nagy pénzekért pedig a döntő asztalig kellett jutni, ahova az a Maria Ho (képen) is beverekedte magát, aki az egyik legeredményesebb női játékosként az első WSOP-karkötőjére hajtott. Csakhogy Ho kisasszony nem sokkal a finálé előtt elvérzett, s noha a negyedik helyével így is közel 90 ezer dollárt kaszált, a nyereményalap oroszlánrésze egy jóval rutintalanabb archoz, Phillip McAllisterhez vándorolt. A brit pro, aki tavaly debütált a világbajnokságon a heads-upban az amerikai Kyle Montgomery-t verve szerezte meg az első WSOP-címét, amivel 267 ezer dollárt szedett ki az 1 milliós közös kasszából.

 

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok