Fish nyerte a floridai tornát

Retee - 2015 február 17. 21:10

Több mint ötszáz játékos fizette be az 1675 dolláros beülőt a WSOP Circuit floridai főversenyére, melynek ezúttal is a Palm Beach Kennel Club adott otthont. Az így összedobott 805 ezer dolláros nyereményalap viszont nem volt elég vonzó a legnagyobb neveknek, ám így is rengeteg ismert amerikai és európai pro ült be a kezdésnél az asztalok mögé. Köztük azzal a Darryll Fish-sel, aki már 2007 óta profi zsugás, és ugyan a legnagyobb tornákon még nem tudott villantani, azért a WSOPC-n és a WPT-n így is több mint 1,5 millió dollárt szedett össze. A rendszeresen pénzbe érő és többször a döntő asztalig is eljutó amerikai ezúttal ráadásul nem akadt fenn a végjátékban sem, és némi meglepetésre bejutott a heads-upba, ahol egy teljesen ismeretlen zsugás, Diosdado Icawat várt rá. Az amerikai azonban nem ijedt meg a váratlan lehetőségtől és türelmet játékkal legyőzte ellenfelét, így első WSOP Circuit karkötőjét szerezte, amely egyúttal karrierje legnagyobb bevételét, 173 ezer dollárt jelentett a számára.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok