Felére csökken a Caribbean Adventure főversenyének beülője

Retee - 2015 augusztus 30. 21:26

Az év első komoly pókereseményéért hagyományosan évek óta a Bahamákra kell utazni, hisz itt rendezik meg a PokerStars Caribbean Adventure-t, amelynek nem csak főversenyén, hanem high-roller tornáin is komoly pénzdíjak várják a legjobbakat. A PCA pedig 2016-ban sem marad el, sőt máris bejelentették a hivatalos menetrendet, ami szerint a jövő évben január 6-án startol el a széria, és egészen 14-ig tart majd. Ennyi idő alatt pedig hihetetlen mennyiségű event várja a trópusi szigetre utazókat, 2016-ban ugyanis 104 versenyt tartanak a PCA-n, amelyek között egyaránt található magasabb és alacsonyabb beülős tornákat is. Némi meglepetésre pedig a Main Event regisztrációs díja jelentősen csökken, hisz míg az előző rendezvényen 10300 dollárért válthatták meg a zsugások az indulási jogot, addig jövőre csak 5300 dollárt kell ezért fizetni. Az persze kérdéses, hogy a változás mennyire hat ki a nyereményalapra, ám az alacsonyabb beülő vélhetően több játékost csábít a Bahamákra, így nem kizárt, hogy a következő bajnok többet kereshet, mint az idén Kevin Schulz, aki közel másfél millió dollárt kaszált. 

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok