Elkelt az iPhone 5c!

Retee - 2014 december 22. 19:17

Korábban egy Samsung Galaxy Miniért folyt a harc, ebben a hónapban azonban új nyereményért ülhettek be az asztalok elé a Vidd el a fődíjat! verseny résztvevői, akik közül a legjobbak most vasárnap már egy iPhone 5c-ért szállhattak be a küzdelembe. Ez pedig láthatóan fokozta a harci kedvet, ráadásul az utolsó párharc is hihetetlenül izgalmasra sikeredett, amelyben pinter és templár54 nevű játékosaink feszültek egymásnak. Utóbbi ötös párral a kezében emelt még a flop előtt, ellenfele 10,K-val viszont inkább betolt mindent középre, amit templár is elfogadott, így már csak az öt közös lapon múlt, hogy kihez kerül az iPhone. A Q,J,Q flop pedig mindkettejük esélyét megtartotta a fődíjra, hisz pintert mindössze egy lap választotta el a sortól, ám az is benne volt a pakliban, hogy végül az ötös pár diadalmaskodik. Ez utóbbit erősítendő érkezett a turnben még egy bubi, amivel templár két párra javított, igaz pinter számára még mindig ott volt a river, ahol a kilences és az ász a sort, míg a tízes vagy a király az erősebb két párt jelenhette volna. Fortuna aztán a kilencesre szavazott, így pinter végül csak összehozta a sort, amivel ő nyerte a főverseny döntőjét és persze az iPhone is, míg templár a 10 ezer forintos Media Markt kuponra csapott le. Gratulálunk!

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok