Élete első tornáján WPT-címet szerzett a holland amatőr

Retee - 2015 május 17. 21:15

341 indulóval és remek hangulatban startolt el az első amszterdami World Poker Tour főverseny, amelyre természetesen nem csak holland zsugások neveztek, hanem egész Európából, sőt a világból is érkeztek játékosok, akiket a bajnoknak járó több mint 200 ezer euró vonzott a WPT Main Eventre. Ebből adódóan egyáltalán nem lett volna meglepő, ha a döntő asztalhoz már nem jut be hazai játékos, ezúttal viszont máshogy alakult, bár abban egészen biztosak vagyunk, hogy Farid Yachou-t nem csak mások, hanem önmaga sem tartotta előzetesen esélyesnek a győzelemre. A holland zsugás ugyanis abszolút amatőr szinten nyomja, gyakorlatilag csak baráti partikra járt el eddig, így a WPT Amszterdam volt élete első tornája, ahol mégis olyasmit vitt véghez, ami a nála ezerszer rutinosabb játékosnak sem sikerült. Yachou ugyanis bejutott a döntő asztalhoz, majd a heads-ubba is, ahol a brit Steve Warburton próbálta megállítani, sikertelenül. Az amatőr holland ezzel élete első tornáján mindjárt WPT-bajnoki címet szerzett, nem beszélve a győztesnek járó 215 ezer euróról, azaz több mint 65 millió forintról, amiből bőségesen bevásárolhat magának pókeres könyvekből, már ha a jövőben is szeretne hasonló összegeket zsákmányolni.

Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!
Hiba!

Regisztráció véglegesitése

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket

Üdvözlünk a MachoPoker közösségben!

Gratulálunk, már csak egy lépés van hátra a regisztráció véglegesítéséhez!

Az aktiváláshoz szükséges linket elküldtük a megadott email címre.

FONTOS!
A regisztrációt megerősítő levél néhány esetben a Spam mappába, vagy a Promóciók közé kerül. Ha sehol sem találod vedd fel velünk a kapcsolatot a segitseg@machopoker.hu email címen.

Jó játékot kíván a
Machopoker.hu csapata!

Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Regisztráció Facebook-al

Kérlek válassz felhasználónevet:

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Facebook-al regisztrálok

Regisztráció Google-el

Kérlek válassz felhasználónevet:
Hiba! A felhasználónév nem lehet üres.

Az alábbi gomb megnyomásával elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Nyilatkozatunkat.

Mégsem Google-el regisztrálok